Ahogy korábban ígértem, bemutatom azt a szakácskönyvet, melynek receptjei alapján az első három édességemet készítettem el, és ezeket publikáltam is a blogon.
Répás banános keksz
Mogyoróvajas keksz
Mini energiagolyók
+ 1 ráadás ebből a könyvből:
Vegán paradicsomos tészta
Ahogy a borítón is látható, ez a szakácskönyv olyan pici gyerekek számára lett összeállítva, akik szép lassan átállnának az anyatejről a szilárd táplálkozásra. Természetesen nem csak édességek szerepelnek benne, és nem kizárólag babák, gyerekek ehetik ezeket az ételeket. Az írónő úgy oldotta meg, hogy főzéskor nagyobb adagok elkészítését vette célba, így nem csak a gyerekeit, hanem az egész családját jól lakathatja.
Nekem nagy segítség volt ez a könyv, főleg a fent említett időszakban, de még most is tud szolgálni hasznos ötletekkel, tanácsokkal, hogy mik legyenek az asztali fogások. Fejezetekre van benne bontva, hogy miket készíthetünk tésztából, zöldségekből, húsokból, külön a szárnyasokból, külön a halakból. Leírja miket ajánl reggelire és fincsi harapnivalók receptjeit is megosztja.
A szakácskönyvet - sok más könyvvel, és sok-sok mindennel együtt - anyukámtól kaptam, amit ez úton is köszönök neki!