Endometriózissal anyává válni

Viendo

Viendo

Vegán tzatziki

2020. július 10. - S.Viendo

Magyarul tejfölös-fokhagymás uborkasaláta, én legalábbis ezen a néven ismertem régen, amikor még gyerekként ettük mert nagyon imádtuk. Azóta eltelt egy kis idő és eközben nagy gond lett a tejiparral, úgyhogy már egy ideje nem fogyasztom a tejtermékeket (sem).

Az a fantasztikus a vegán étrendben, hogy nem kell lemondani semmilyen ízről, amit annak idején szerettem, ezért születhetett meg ez a recept is.
20200709_123322.png

Először persze néznem kellett több tzatziki receptet is, hogy egyáltalán képben legyek a pontos összetevőkkel és az arányokkal. Végül egy vegán változatnál álltam meg, mert ez volt a legszimpatikusabb, de nem pontosan úgy készítettem el, ahogy ott leírják.

Hozzávalók:

1 db kígyóuborka
1 gerezd fokhagyma
200 g növényi tejföl (én házilag készítettem el)
só ízlés szerint

Elkészítés:


Az uborkát alaposan megmostam és sajtreszelőn lereszeltem, majd hagytam, hogy kicsit kiengedje a levét. A fokhagymát összetörtem, és a többi hozzávalóval együtt elkevertem az uborkával.

Jó étvágyat!

Lencsefasírthoz és barna rizshez, nyers salátához ettük majonéz helyett a vegán kihívás kilencedik napján.

A bejegyzés trackback címe:

https://viendo.blog.hu/api/trackback/id/tr9015993548

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása