A pizzasütésből megmaradt a lencse (és egyébként a rizs is, ami ehhez a fasírthoz köretként szolgált), ezért úgy döntöttem, hogy a vegán kihívás nyolcadik napján, ebben a formában, ez legyen az ebédünk.
Hozzávalók:
fél kg barna lencse
1 kk pirospaprika
1 kk őrölt babérlevél
1 kk fokhagymapor (de lehet igazi fokhagyma is)
2 tk szezámkrém (őrölt szezámmag + víz + citrom pár csepp leve + só)
só ízlés szerint
Elkészítés:
A lencsét beáztattam (én már jó régóta, úgyhogy kellően megpuhult), és botmixerrel pürésítettem. Hozzáadtam a többi összetevőt, jól összekevertem és fasírtokat formáztam belőle. Ezeket egy sütőpapírral bélelt tepsire helyeztem, és olajsütőspray-jel lefújtam. Végezetül a 200 fokra előmelegített sütőben ropogósra sütöttem, idő közben egyszer megfordítottam őket.
Jó étvágyat!
Nyers salátát készítettem mellé, és vegán majonézzel, barna rizzsel ettük.
Később kikísérleteztem egy sokkal jobb verziót, amivel még ennyi mindent sem kell csinálni, plusz adtam hozzá jó sok lisztet, és hajdinát is, a szezámkrémet viszont elhagytam. A lényeg, hogy előre meg kell főzni külön-külön a lencsét és a hajdinát, majd összekeverni őket, a lisztet és a fűszereket. Néha még zsemlemorzsát is adok hozzá, de ez teljesen el is hagyható. Innentől a többi már ugyanaz, mint amit a receptben írtam.
Szerintem a végeredmény önmagáért beszél! :-)