Endometriózissal anyává válni

Viendo

Viendo

Vitaminteszt eredménye

2020. május 08. - S.Viendo

Jelentem alásan, letelt a 30 nap, melyet egyfajta próbaidőszaknak szántam abból a szempontból, hogy milyen hatással lesznek rám az ez idő alatt beszedett jelentős mennyiségű vitaminok.
446607.jpg

Ezeket a vitaminokat étrend-kiegészítők útján juttattam a szervezetembe, mert úgy éreztem, hogy élelmiszerekkel képtelen vagyok bevinni a szükséges mennyiségeket. Ráadásul elég fáradt és kimerült is kezdtem lenni, ami gondolom attól lehetett, hogy szép lassan teljesen kiürült a vitaminkészletem.

Ahogy a 30 nappal ezelőtti posztomban is említettem, ezúttal egy magyar gyártó vitaminjait próbáltam ki, akinek nevét szándékosan azért nem említem, mert nem az a célom, hogy reklámozzam. Mivel korábban már sok más fajta vitamint kipróbáltam, szerettem volna tudni, milyenek az ő termékei. Rendkívül kíváncsi voltam rá, hogy az általa kitalált módszerrel előállított készítményekben lévő vitaminok mennyire tudnak majd hasznosulni.
rclnbbrai.jpgTapasztalataim

Már az első héten azt éreztem, hogy sokkal ütemesebben, "határozottabban" ver a szívem, mintha erőteljesebben pumpálná a vért és tenné a dolgát. Nem sokkal később azon kaptam magam, hogy esténként 20 óra tájban már nem merülök le, mint egy elem, és nem akarok minden pillanatban elaludni.

Bírom, sőt élvezem az ébrenléteket éjszakába nyúlóan is, és csak 23 óra vagy éjfél magasságában álmosodom el. Elég hamar el is alszom, kiválóan alszom, és reggelre kipihenten ébredek akkor is, ha nem magamtól keltem fel, hanem felébresztettek. Végül pedig egy nem egy utolsó dolog, hogy a frontos fejfájások és kimerültségérzetek teljes mértékben megszűntek.

446608.png
Milyen vitaminokat szedtem?

A-vitamin
D3-vitamin
E-vitamin
K1-vitamin
K2 vitamin
C-vitamin
B1-vitamin
B2-vitamin
B3-vitamin
B5-vitamin
B6-vitamin
B7-vitamin
B9-vitamin
B12-vitamin

Milyen ásványi anyagokat szedtem?

Cink
Réz
Molibdén
Króm
Szelén
Szilícium
Bór
Jód
Magnézium
Kolin
Taurin
Inozitol

Mindezeken kívül még omega-3 zsírsavakat is juttattam jócskán a szervezetembe, valamint azokat a természetes anyagokat, vegyületeket, amelyek a fent említetteken kívül benne voltak ezekben az étrend-kiegészítőkben.

Mivel nagyon pozitív változást érzek magamon, úgy döntöttem, folytatni fogom ezen vitaminok és ásványi anyagok szedését. Számomra úgy tűnik, hogy ezekben a kapszulákban a szervezetem számára megfelelő mennyiségű és minőségű vitaminok vannak.

Képek forrása: clipart-library.com

A bejegyzés trackback címe:

https://viendo.blog.hu/api/trackback/id/tr5915671142

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása