Endometriózissal anyává válni

Viendo

Viendo

Vegán kihívás 12. nap és a menü

2020. július 12. - S.Viendo

Valahogy mindig úgy jön ki, hogy a hétvégeken nem kell a konyhában robotolnom, habár a vegán étrenddel amúgy sem kell igazán megerőltetni magam, sőt még több napra is képes vagyok előre készülni.

Így volt ez most is, amikor csak egy kis krumplit sütöttem az ebédhez, mert a többi étkezéshez az élelmiszerek már adottak voltak. Ráadásul most a napi tápanyag bevitelemet tekintő hibáimból is tanultam, melyekről bejegyzés is született, épp ezért ma már tudatosan állítottam össze az étrendemet.
20200712_145903.png

Reggel az asztalra szokás szerint zabkása került, de már kacérkodok a gondolattal újra, miként lehet felváltani valami mással, vagy másféleképpen elkészíteni.

REGGELI: Vaníliás-banános-őszibarackos zabkása lenmaggal
20200712_075852.pngElmentem futni, és 1300 métert úgy lefutottam, hogy meg sem álltam közben, szóval erre most nagyon büszke vagyok! Utána megéheztem, úgyhogy jó, hogy vittem magammal egy almát és némi dióbélt is, mert ezt meg is tudtam enni tízórai gyanánt. Legközelebb majd lehet, hogy valami jó kis smoothi-t viszek.
20200712_090751.pngAhogy fentebb említettem, a tegnapi ebédhez sütöttem egy kis krumplit és édesburgonyát, amit kakukkfűvel  és sóval szórtam meg.
20200712_120646.pngEBÉD: Rakott kel sütőben sült krumplival és édesburgonyával
20200712_121002.png
Ma ismét muszáj volt feldíszítenem a tányéromat, de hát automatikusan adja is magát a dolog, mert annyiféle szín és forma létezik zöldségekből, hogy ennek tényleg csak a képzelet szab határt.

UZSONNA: Csicserihummuszos teljes kiőrlésű, lenmagos zsemle, pirított tökmaggal, lilahagymával, uborkával, paradicsommal, fejes salival, sárga paprikával
20200712_145914.pngMég egy utolsó, ötödik étkezés is belefért a napba, ami igazán jól esett, bár farkas éhes már nem voltam, mégis jót tett a kis lelkemnek és a kis gyomromnak. Semmit nem csináltam, csak elővettem a tegnapit. 

VACSORA: Tárkonyos vegyes zöldséges egytál (sárgarépa, csiperkegomba, zöldborsó, kukorica)
20200711_174444.pngKezd lassan körvonalazódni, mit és hogyan kéne csinálni, de rengeteget olvasok utána. Nem is baj, mert most a mai nap megmutatta, hogy bizony csak így lehet tanulni és sikereket elérni. A legjobb, mikor magam tapasztalok meg dolgokat (a negatív nyilván kellemetlenül érint), és tudok is tenni érte, hogy úgy alakítsam, ahogy nekem jó.



Ez így elsőre nem is rossz... :-) 

Ettől függetlenül további vegánok jelentkezését várom, akik véleményezik a napi menüimet. :-)

A bejegyzés trackback címe:

https://viendo.blog.hu/api/trackback/id/tr416001312

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása