Nem tűntem el, csak még nem ültem le blogolni, és lényegi dolog nem történt ebben a pár napban, úgyhogy a semmiről nem fogok írni, meg nem is tudnék. Tegnap viszont orvosnál voltam, egészen pontosan nőgyógyásznál, mert szülés óta még nem jutottam el. 

Viszonylag hamar kaptam is időpontot, ami a magánrendelések egyik csodája, mert valahogy ez az állami egészségügyben nem megszokott dolog. Tavaly szerettem volna menni ahhoz a dokihoz, akinél szültem, de ő sajnos nagyon elfoglalt lett, úgyhogy nem tudtam elérni. Régebben mindig, minden áldott nap végig izgultam és agyaltam a vizsgálatig tartó napokat, amivel tök feleslegesen szétstresszeltem magam.

Most azonban sikerült teljesen kikapcsolni az agyamat és csak tegnap reggel, a vizsgálat napján, tudatosult bennem igazán, hogy hova is megyek. Akkor már elkezdtek dolgozni bennem a dolgok, kattogtak a kerekek, de igyekeztem elhessegetni a negatív gondolatokat. Súlyos endometriózissal a hátam mögött betalált a félelem, hogy esetleg kiújulhat és pár hónapja elkezdtem újból mérgezni magam ezzel a gondolattal.

Nehéz megállni ezt és úrrá lenni az érzésen, szólni az agyamnak, hogy álljon le, de azért rajta vagyok a témán, és mint kiderült, alaptalan volt a félelmem, mert az orvos mindent rendben talált. A cytológia eredményére két-három hetet ugyan még várni kell, de eddig úgy fest a dolog, hogy amiket kiműtöttek, az nem jött vissza.