Igen hát nem lehet mindig minden szép és jó, néha beüthetnek váratlan dolgok, ezért elég nehéz mindenre felkészülni, de talán szinte lehetetlen is.

Az az igazság, hogy lelkileg kicsit összezuhantam. Úgy tűnik, a betegség újra és újra jelentkezik. Jelzi, hogy jelen van, és azt is, hogy valami még mindig nem jó. Lehetséges, hogy már a jó úton haladok, csak még nem látszódik vagy érződik a hatása. Mindenesetre engem arra ösztökél, hogy még egy kicsit feszegessem a határaimat, próbáljak ki új dolgokat, csináljak olyat, amit azelőtt sohasem csináltam. Vagy csináltam, de nem hosszútávon.

Szóval miután letöröltem a könnyeimet, össze kellett szednem magam. Egyrészt azért, mert a lányom ne lássa, hogy szomorú vagyok és ne aggódjon, másrészt mert csak úgy lehet tovább folytatni a dolgokat, ha nem vagyok összezuhanva. Lehetnek mélypontok, több is, de az nem azt jelenti, hogy akkor most meg kell állni és mindent abbahagyni, amit eddig csináltam. A mélypontok azért vannak, hogy képesek legyünk sokkal erősebben felállni belőlük. Tehát nagyon is igaz a mondás: "Ami nem öl meg, az megerősít."

Ezen felbuzdulva úgy döntöttem, minden napos tevékenységemmé teszem a futást. A terv, hogy reggelente 5-6 körül kelek, és annyit futok, amennyi csak jól esik. Hogy ha ez már jól megy, nagyobb távokat futok majd le, vagy a tempót emelem. Most már van kész tervem, éppen csak el kell kezdeni, és be kell tartani! Egyelőre viszont nézzük meg, hogy egyáltalán fel bírok-e kelni ilyen hajnali órákban... :-)