Endometriózissal anyává válni

Viendo

Viendo

Vegán kihívás 16. nap és a menü

2020. július 16. - S.Viendo

A mai nap már lényegesen jobb volt, mint az előzőek, elvégre 48 óra is eltelt a foghúzásom óta, és ez napról napra egyre csak jobb lesz. Persze most is akadt pépes, illetve teljesen folyékony étel, de egy része amúgy is az lenne, egy része pedig tegnapi maradék. Lássuk, hogyan is oldottam meg ezt a napot a vegán étrend jegyében! 
20200716_094905.png

Ma elég korán keltem, hajnali 5-kor már ébren voltam és kipihentnek éreztem magam, pedig este 11-kor feküdtem ágyba. Mivel ilyen korai kelésre még nem volt példa, gondoltam értelmesen töltöm el az időt, úgyhogy nekiálltam reggelit készíteni. Ezt most sokkal kényelmesebben el tudtam így készíteni, mint bármikor, mert még mindenki javában durmolt. Eléggé tartalmasra sikeredett, és még laktatóbb lett, mint valaha!

REGGELI: Fahéjas-almás-banános zabkása lenmaggal és dióval
20200716_064124.pngMa már kicsit kocogtam is, mert az elmúlt két napban inkább pihentettem az olyan mozgásformákat, amik nagyobb megerőltetéssel járnak. Utána bedobáltam a turmixgépbe pár finomságot, és felöntöttem vízzel.
20200716_094642.pngTÍZÓRAI: Spenótos-banános-őszibarackos smoothi
20200716_094932.pngEbédre valami táplálót és laktatót szerettem volna alkotni, így elővettem egy már korábban kiszemelt receptet, és megkíséreltem elkészíteni. Meglepően jó lett, habár véletlenül kifelejtettem belőle a kókusztejet és a petrezselymet, de ezek nélkül is nagyon finom volt.

EBÉD: Lencse dahl barna rizzsel (recept később)
20200716_112535.pngVágytam már valami édességre, és ki is találtam, mit fogok elkészíteni, de mivel előbb megéheztem, gyorsan betoltam a maradék paprikás krumplikrémlevest. Később elkészült a várva várt édesség, és annyira finom lett, hogy gyakorlatilag már csak a fele van meg belőle...

UZSONNA: Almás-mandulás-banános süti (recept később)
20200716_160623.pngHatodik és egyben utolsó étkezésem, azaz vacsorám szintén a maradék zöldségleves volt, de már nem turmixolt formában, mert szerettem volna végre rágni.

Azt vettem észre, az a ritkább, ha egy nap hatszor eszem, de ez is ugyanúgy megfelel számomra, mintha négyszer vagy ötször ennék.

Észre se vettem, és már eltelt két hét, azaz a fele a kitűzött célomnak!

A bejegyzés trackback címe:

https://viendo.blog.hu/api/trackback/id/tr4916010038

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása