Ezt a fasírtot most készítettem másodszorra, és legalább annyira nagy sikere lett, mint először volt. Ez főként a lányomra igaz, aki imádja, ha olyan ételt ehet, amit nem kell kanalazni, hanem a kis kezébe fogva haraphatja.
A recept a Liszt- és cukormentes ételek című szakácskönyvből való, melyet anyukámtól kaptam.
Hozzávalók:
20 dkg hajdina
1 db vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
20 dkg csicseriborsó
2 db tojás vagy 2 ek őrölt lenmag+6 ek víz
1 kk őrölt fehérbors
1 csipet őrölt római kömény
olívaolaj
só ízlés szerint
Elkészítés:
A hajdinát háromszoros mennyiségű sós vízben, forrástól számított 18 perc alatt, teljesen puhára főztem, majd leszűrtem és hagytam kihűlni. A vöröshagymát és a fokhagymát megpucoltam, megmostam, felaprítottam (a fokhagymát fokhagymanyomón áttörtem) és egy kevés olajon üvegesre pirítottam, majd szintén hagytam kihűlni.
A csicseriborsót egy tálban botmixerrel krémes állagúra zúztam, beleütöttem a tojásokat, megfűszereztem, aztán beletettem a hajdinát és a hagymákat is. Alaposan összekevertem és a masszából (vizes kézzel) egyforma méretű pogácsákat formáztam, melyeket egy sütőpapírral bélelt tepsire raktam. Meglocsoltam a tetejüket olívaolajjal, amelyet szilikon ecsettel el is egyengettem, végül 200 fokra előmelegített sütőben szép barnára sütöttem őket.
Jó étvágyat!
A fasírtok 10 perc alatt elkészülnek, és ki is vehetők, de én még megfordítottam mindet, és újabb 10 percet sütöttem a másik felüket is. Belül nagyon puhák, kívül picit ropogósabbak lettek, de ez nyilván attól is függ, hogy meddig, mekkora hőfokon, és milyen sütési módban sütünk.